Szántó Imre: 64 évesen sem tartom magam kész edzőnek
Amikor fölhívtam Szántó Imre mesteredzőt, s arról érdeklődtem, megtisztelne-e egy beszélgetés erejéig, a tréner az első pillanatban a kibúvót kereste. Okként felhozta, nem egy kitárulkozó típus, magánéletét, érzelmeit nem szereti a nyilvánossággal megosztani, inkább írjak a versenyzőkről, ő jobban érzi magát a háttérben. Megoldásként fölajánlottam, akkor szakmázzunk, s beszéljünk az általa trenírozott bunyósokról is. Öcsi bácsi kérte, ha lehet, ne telefonon készüljön az interjú, jobban szereti a személyes kontaktust. Szentendrei nyaralásom éppen kapóra jött, úgy gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal, ám a több mint ötórás beszélgetés után kiderült, a kellemest a még kellemesebbel toldottam meg.
A magyar amatőr ökölvívás egyik legeredményesebb edzője pontosan érkezett a lefixált randevúra. A kánikulai melegben beszélgetésünk helyszínéül a hűs teraszt választottuk. Kezdésként megjegyeztem, fogadnék rá, tíz sportkedvelőből, talán ha öt tudja a keresztnevét, hiszen Koko után mindenki csak Öcsi bácsiként emlegeti. A mester mosolyogva bólintott, s ezek után ki más lehetett volna beszélgetésünk első témája, mint az amatőrként és profiként minden címet begyűjtő Kovács István.
Kevesen tudnak arról, hogy a tréner csak 1994 után foglalkozott klubedzőként is Kokóval, addig, mint a válogatott trénere, kapitánya pallérozta a bajnokot. Az 1988-óta a szövetség alkalmazásában álló Öcsi bácsi utánpótlásedzőként már Kovács István junior Eb-aranyánál is jelen volt, majd kezdetét vette a páros páratlan sikerszériája: a teljesség igénye nélkül két-két Európa- és világbajnoki -, valamint egy olimpiai aranyérem volt a termés.
"István számára mindig fontos volt, hogy teljes egészében figyeljen rá az edzője. Hogy mitől volt extraklasszis? Sok összetevője van: alkatilag tökéletesen alkalmas volt a bunyóra, szervezete, keringési rendszere bírta a terhelést, nem volt sérülékeny. Rendkívül ügyes, okos, bokszoló volt, aki hamar átlátta a helyzetet. Mindig kíváncsi volt az újra, folyamatosan kérdésekkel bombázott. Óriási győzni akarás volt benne, soha nem álmai, hanem céljai voltak" - hangzott az általános jellemzés, melyet néhány szakmai kiegészítéssel is megtoldott az ősz hajú tréner. "Az a legnagyobb tévedés, hogy Kokót csak egy eltáncolós bunyósként ismerik, pedig ez nem igaz. Mindig támadólag lépett fel, nem kihasználta, hanem kialakította a helyzeteket, s ez óriási különbség! Addig bosszantotta megelőző, kezdeményező ütéseivel ellenfelét, míg az meggondolatlanul, indulatból kezdett el támadni, majd az így adódó ziccereket kíméletlenül kihasználta."
Szóba került a páros számára akkor kudarcként megélt barcelonai bronz is, Szántó Imre úgy véli, a katalán városban még sem ő, sem tanítványa nem voltak készen az ötkarikás arany megszerzésére. "Óriási volt az itthoni elvárás, nagy volt rajtunk a nyomás, s még túl fiatalok voltunk. Az olimpia külön műfaj, rengeteg összetevőnek kell klappolnia az aranyhoz, a tudás mellett lezserség is kíván, az embernek függetlenítenie kell magát a körülményektől."
A 1996-os atlantai aranyat már magabiztosan, rutinos, letisztult bunyóval zsebelte be a Szántó-Kovács tandem, akik a '97-es budapesti vb-n szerzett elsőséggel zárták közös pályafutásukat. Megjegyeztem, jutalomjáték lehetett felkészíteni a motivált Kovácsot, de helyeslés helyett újabb kulisszatitkok derültek ki. Elmondta, az új súlycsoport szakmailag újabb kihívást hozott, versenyzőjére "föl kellett rakni" néhány kiló izmot, amit a Koko-Gym tulajdonosára, Kovács Istvánra bízott. Koko megerősödve, sokkal magasabb fokra jutott az aktív védekezésben, az elhajlások után azonnal hajszálpontos ütésekkel operált. "Én már az olimpia után mondtam neki, menjen profinak, de István ragaszkodott hozzá, hogy hazai közönség előtt szerzett vb-arannyal zárja le amatőr pályafutását. Hősies volt, amit véghez vitt, az elődöntőben lebénult arcának baloldala, így állt ki a német elleni fináléra, amit magabiztosan hozott."
A Kovács-fejezet utolsó állomásként a pehelysúlyú bunyós Chachón elleni profi mérkőzését érintettük, melyen Öcsi bácsi szakkommentátorként volt jelen. Az argentin bombákat hozó 5. menet után azonban "eltűnt" a szakember, s csak az aggódó edző hangját lehetett hallani a televízión keresztül. "Nagyon sajnáltam Istvánt, az 5. menet után nem lett volna szabad őt tovább engedni. A vereség minden mérkőzésben benne van, de itt egy tehetetlen embert áldozatnak dobtak oda. Sdunek kétszer is hibázott, először meg kellett volna nyugtatnia Pistát, majd fegyelmet kérni tőle. A nyelvnyújtogatás, mosolygás nem a lazaság, hanem a hihetetlen feszültség jele volt nála."
Az edző nem jósolgatott, Kovács István mire ment volna Hameddel, Barreraval vagy Moralessel, ám egy dologban biztos: "Ha Pista 22 éves kora környékén, Emanuel Stewart keze alá kikerül Amerikába, nagyobb bokszoló lehetett volna, mint az említett három ökölvívó együttvéve." - fogalmazott a tréner, aki bár nem érzelgős típus, de meghatódott, amikor a nemrég lezajlott Erdei-gálán azzal szembesült, hogy a WBO vezérkara milyen tisztelettel beszélt Kokóról.
A gála előtt Öcsi bácsi részt vett a Joe Cortez vezette bírói továbbképzésen is, melyen a WBO elöljárói szintén jelen voltak. Az előadás egy életre szóló élményt jelentett a trénernek. "Nagyon tetszett, hogy a bírók hihetetlenül tisztelik a harcosokat, az előadók kiemelték, mennyire együtt éreznek a bokszolókkal, a ringben küzdők számára azonos feltételeket akarnak teremteni. Ez a hitelesség, a boksz iránti alázat megerősítette eddigi filozófiámat, ezért érdemes edzőnek lenni. Egy edző számára az legyen a legfontosabb, hogy a bokszolója sikeres legyen, ne a tréner kerüljön előtérben."
Szántó Imre egykori válogatottjának másik aranyhalmozójára, a profiként már nyolcszoros félnehézsúlyú világbajnokra, Erdei Zsoltra is kitértünk. A villámkezű, csupa szív bunyóst amatőr korában bizony sokszor elkapta a hév, volt hogy egy-egy bekapott ütés után szenvedélyből állt le hirigelni, amiért a mester néhányszor lekapta a tíz körméről. "Legtöbbször annyit kértem Zsolttól, legalább egy meneten keresztül próbálja meg végrehajtani a megbeszélt taktikát, s a helyes levegővételt. Az 1997-es budapesti vb-n azonban már olyan pontosan bokszolt, mint egy mérnök, s ha lehetőség kínálkozott, akkor lecsapott, mint egy ragadozó. A hivatásosok között is voltak olyan meccsei, hogy három meneten keresztül csak kóválygott, de most már rendkívül összeszedett, igazi profi lett, fantasztikus karriert futott be. Nagyon megdicsértem a Blades-meccs után, ahol remekül bokszolt, én is mindig ilyen összpontosítást szerettem volna elérni nála."- mosolygott az edző.
Az eltelt évek alatt a Szántó-tanítványok mindegyikét külön stílus jellemezte, a szakedző a versenyzők fizikai és mentális jellemvonásait alapul véve dolgozta ki az edzésprogramokat. A mai napig folyamatosan őrlődik, hogy bunyósainak megtalálja a személyre szabott megoldást, ám ha döntött, már magabiztosan tartja az irányt.
"A szakszerű, szabályos bunyót szeretem, arra törekszem, hogy a versenyzőm a képességeihez mérten elérje a maximumot, hogy ez mire elég, kiderül, nem érmekben gondolkodom. Fontos, hogy az ökölvívóm a saját modorában bokszoljon, ne az ellenfélhez alkalmazkodjon. Most, 64 évesen sem tartom magam kész edzőnek, úgy érzem, még mindig tudok újat tanulni." - mondta Szántó Imre, aki szám szerint nem tudja, hány érmet nyertek világversenyeken tanítványai, viszont minden menet, minden pillanatára emlékszik.
A mester szakmai maximalizmusát jól jellemzik Kovács István szavai, aki szerint: "Öcsi bácsinak még Ali sem felelne meg, benne is találna hibát." De az edző nem csak az ökölvívásban teszi magasra a mércét, ahhoz, hogy valakivel együtt tudjon dolgozni, szilárd erkölcsi alapok szükségesek. "Csak tiszta sportolókkal tudom elképzelni az együttműködést, nem szeretem a fellengzős, nagyképű embereket. A partneri viszonyban maximális, százszázalékos odaadást várok, de én is így állok a munkához. Teljes őszinteséget követelek, mindkét részről fontos a hitelesség."
Szántó Imre belekóstolt a profi világba is, egy évig egykori Eb-bronzérmesét, Kótai Mihályt készítette fel. Bár a szakma szerint a nagyváltósúlyú rengeteget fejlődött kezei alatt, a mester azonban az edzőképzésben, az amatőr válogatottnál, valamint a Vasasnál ellátott munkája miatt nem tudta tovább vállalni az egész embert kívánó feladatot. "Misi nagyon rendes gyerek, hihetetlen akarata van, remélem, tudtam hozzátenni a bunyójához. Nagyon elégedett voltam vele, s magam is rengeteget tanultam ebben az időszakban."
A számtalan sikert elérő mesternek azonban egyvalamiben hiányérzete van, mint elmondta, a válogatottnál nem tudott maga mellett kinevelni egy olyan utódot, akinek tovább tudta volna adni a stafétát. "Úgy terveztem, 3-4 évig mellettem dolgozott volna az edző, aki így a gyakorlatban is megtanulta volna a szakmát, az ökölvívásban folyton változó nemzetközi stílusokat. Aztán önállóan vitte volna az utánpótlást, majd az általa kialakított garnitúrával átlépett volna a felnőttek közé. Ez körülbelül 7 évet vett volna igénybe, ennyi idő egy pillanat egy edző életében."
A válogatottnál 1988-2004-ig tevékenykedő tréner 17 év után búcsút intett a keretnek, kiszámolta, az említett időszakban összesen 5 évet töltött külföldön, de nem tagadta, visszavonulásában szerepet játszott a sikertelen athéni olimpiai szereplés is. "Igazából már 2000-ben el akartam jönni, hogy valami mást is kipróbáljak. 2001-től a Vasasnál is dolgoztam, úgy terveztem, egy nagy szakosztályt építek, mindig érdekelt a klubedzői feladat, ahol a kezdőktől a felnőttekig foglalkozhattam volna a sportolókkal."
Az élet azonban más utat jelölt ki a szakember számára, egyéves pesterzsébeti kitérő után 2005-től az Unió Kispest SE trénere, ahol jelenleg is vezeti az edzéseket, felügyeli a szakosztályt. "2005-ben már a visszavonuláson gondolkodtam, amikor bejelentkeztek a Vasasnál már általam edzett Bedák-testvérek. A fiúk nagyon tisztelettudó srácok, jó velük dolgozni, örömmel alakítottam át az életritmusomat újra a napi edzésekre. Zsolt egy EU-bajnoki arany és egy Eb-bronz után profinak állt, 'Pimpánál' pedig most a legfontosabb feladat, hogy a lehető legjobban felkészítsem, végcél a pekingi olimpia."
A megújulásra mindig képes szakedző az eredményesség érdekében átalakította a 48 kilós világbajnoki ezüstérmes stílusát, a korábban rakkolós, verekedős öklöző már egy új harcmodorral nyerte meg a dublini uniós Eb-t, amit tovább szeretnének csiszolni a vb-re és az olimpiára.
"Mi motiválja majd, ha Bedák Pál a pekingi olimpia után profinak áll?" - kérdésemre kapott válasz már egyáltalán nem lepett meg. A mester 64 évesen is keresi a tehetségeket, Kispesten már jó úton halad az utánpótlás szervezése, melynek edzői feladataival a volt válogatottat, Mocsár Gyulát bízta meg. Amikor a még mindig fiatalos mestert a beszélgetésünk során tett kijelentésével szembesítettem, miszerint "7 év egy edző életében egy pillanat", akár egy újabb Kokót vagy Bedákot is kinevelhetne, nevetve válaszolt: "Na, neeem, ennyit azért már nem akarok. Úgy tervezem, 2008-ig szívvel-lélekkel előkészítem a tehetségeket Mocsár Gyulának, majd kicsit visszafogottabban, heti háromszor járok le a terembe."
Teljesen belemelegedtünk késő estébe nyúló társalgásunkba, amikor Öcsi bácsi megjegyezte, lassan indulnia kellene, várja otthon egy magyar vizsla, aki olyan rakoncátlan, hogy egy hónap után a kutyaiskolából is kirúgták, de az ő nevelési módszerei is csődöt mondtak az ebnél. Hiába, a szigoráról, következetességéről ismert mesternek sem sikerülhet minden...
A magyar amatőr ökölvívás egyik legeredményesebb edzője pontosan érkezett a lefixált randevúra. A kánikulai melegben beszélgetésünk helyszínéül a hűs teraszt választottuk. Kezdésként megjegyeztem, fogadnék rá, tíz sportkedvelőből, talán ha öt tudja a keresztnevét, hiszen Koko után mindenki csak Öcsi bácsiként emlegeti. A mester mosolyogva bólintott, s ezek után ki más lehetett volna beszélgetésünk első témája, mint az amatőrként és profiként minden címet begyűjtő Kovács István.
Kevesen tudnak arról, hogy a tréner csak 1994 után foglalkozott klubedzőként is Kokóval, addig, mint a válogatott trénere, kapitánya pallérozta a bajnokot. Az 1988-óta a szövetség alkalmazásában álló Öcsi bácsi utánpótlásedzőként már Kovács István junior Eb-aranyánál is jelen volt, majd kezdetét vette a páros páratlan sikerszériája: a teljesség igénye nélkül két-két Európa- és világbajnoki -, valamint egy olimpiai aranyérem volt a termés.
"István számára mindig fontos volt, hogy teljes egészében figyeljen rá az edzője. Hogy mitől volt extraklasszis? Sok összetevője van: alkatilag tökéletesen alkalmas volt a bunyóra, szervezete, keringési rendszere bírta a terhelést, nem volt sérülékeny. Rendkívül ügyes, okos, bokszoló volt, aki hamar átlátta a helyzetet. Mindig kíváncsi volt az újra, folyamatosan kérdésekkel bombázott. Óriási győzni akarás volt benne, soha nem álmai, hanem céljai voltak" - hangzott az általános jellemzés, melyet néhány szakmai kiegészítéssel is megtoldott az ősz hajú tréner. "Az a legnagyobb tévedés, hogy Kokót csak egy eltáncolós bunyósként ismerik, pedig ez nem igaz. Mindig támadólag lépett fel, nem kihasználta, hanem kialakította a helyzeteket, s ez óriási különbség! Addig bosszantotta megelőző, kezdeményező ütéseivel ellenfelét, míg az meggondolatlanul, indulatból kezdett el támadni, majd az így adódó ziccereket kíméletlenül kihasználta."
Szóba került a páros számára akkor kudarcként megélt barcelonai bronz is, Szántó Imre úgy véli, a katalán városban még sem ő, sem tanítványa nem voltak készen az ötkarikás arany megszerzésére. "Óriási volt az itthoni elvárás, nagy volt rajtunk a nyomás, s még túl fiatalok voltunk. Az olimpia külön műfaj, rengeteg összetevőnek kell klappolnia az aranyhoz, a tudás mellett lezserség is kíván, az embernek függetlenítenie kell magát a körülményektől."
A 1996-os atlantai aranyat már magabiztosan, rutinos, letisztult bunyóval zsebelte be a Szántó-Kovács tandem, akik a '97-es budapesti vb-n szerzett elsőséggel zárták közös pályafutásukat. Megjegyeztem, jutalomjáték lehetett felkészíteni a motivált Kovácsot, de helyeslés helyett újabb kulisszatitkok derültek ki. Elmondta, az új súlycsoport szakmailag újabb kihívást hozott, versenyzőjére "föl kellett rakni" néhány kiló izmot, amit a Koko-Gym tulajdonosára, Kovács Istvánra bízott. Koko megerősödve, sokkal magasabb fokra jutott az aktív védekezésben, az elhajlások után azonnal hajszálpontos ütésekkel operált. "Én már az olimpia után mondtam neki, menjen profinak, de István ragaszkodott hozzá, hogy hazai közönség előtt szerzett vb-arannyal zárja le amatőr pályafutását. Hősies volt, amit véghez vitt, az elődöntőben lebénult arcának baloldala, így állt ki a német elleni fináléra, amit magabiztosan hozott."
A Kovács-fejezet utolsó állomásként a pehelysúlyú bunyós Chachón elleni profi mérkőzését érintettük, melyen Öcsi bácsi szakkommentátorként volt jelen. Az argentin bombákat hozó 5. menet után azonban "eltűnt" a szakember, s csak az aggódó edző hangját lehetett hallani a televízión keresztül. "Nagyon sajnáltam Istvánt, az 5. menet után nem lett volna szabad őt tovább engedni. A vereség minden mérkőzésben benne van, de itt egy tehetetlen embert áldozatnak dobtak oda. Sdunek kétszer is hibázott, először meg kellett volna nyugtatnia Pistát, majd fegyelmet kérni tőle. A nyelvnyújtogatás, mosolygás nem a lazaság, hanem a hihetetlen feszültség jele volt nála."
Az edző nem jósolgatott, Kovács István mire ment volna Hameddel, Barreraval vagy Moralessel, ám egy dologban biztos: "Ha Pista 22 éves kora környékén, Emanuel Stewart keze alá kikerül Amerikába, nagyobb bokszoló lehetett volna, mint az említett három ökölvívó együttvéve." - fogalmazott a tréner, aki bár nem érzelgős típus, de meghatódott, amikor a nemrég lezajlott Erdei-gálán azzal szembesült, hogy a WBO vezérkara milyen tisztelettel beszélt Kokóról.
A gála előtt Öcsi bácsi részt vett a Joe Cortez vezette bírói továbbképzésen is, melyen a WBO elöljárói szintén jelen voltak. Az előadás egy életre szóló élményt jelentett a trénernek. "Nagyon tetszett, hogy a bírók hihetetlenül tisztelik a harcosokat, az előadók kiemelték, mennyire együtt éreznek a bokszolókkal, a ringben küzdők számára azonos feltételeket akarnak teremteni. Ez a hitelesség, a boksz iránti alázat megerősítette eddigi filozófiámat, ezért érdemes edzőnek lenni. Egy edző számára az legyen a legfontosabb, hogy a bokszolója sikeres legyen, ne a tréner kerüljön előtérben."
Szántó Imre egykori válogatottjának másik aranyhalmozójára, a profiként már nyolcszoros félnehézsúlyú világbajnokra, Erdei Zsoltra is kitértünk. A villámkezű, csupa szív bunyóst amatőr korában bizony sokszor elkapta a hév, volt hogy egy-egy bekapott ütés után szenvedélyből állt le hirigelni, amiért a mester néhányszor lekapta a tíz körméről. "Legtöbbször annyit kértem Zsolttól, legalább egy meneten keresztül próbálja meg végrehajtani a megbeszélt taktikát, s a helyes levegővételt. Az 1997-es budapesti vb-n azonban már olyan pontosan bokszolt, mint egy mérnök, s ha lehetőség kínálkozott, akkor lecsapott, mint egy ragadozó. A hivatásosok között is voltak olyan meccsei, hogy három meneten keresztül csak kóválygott, de most már rendkívül összeszedett, igazi profi lett, fantasztikus karriert futott be. Nagyon megdicsértem a Blades-meccs után, ahol remekül bokszolt, én is mindig ilyen összpontosítást szerettem volna elérni nála."- mosolygott az edző.
Az eltelt évek alatt a Szántó-tanítványok mindegyikét külön stílus jellemezte, a szakedző a versenyzők fizikai és mentális jellemvonásait alapul véve dolgozta ki az edzésprogramokat. A mai napig folyamatosan őrlődik, hogy bunyósainak megtalálja a személyre szabott megoldást, ám ha döntött, már magabiztosan tartja az irányt.
"A szakszerű, szabályos bunyót szeretem, arra törekszem, hogy a versenyzőm a képességeihez mérten elérje a maximumot, hogy ez mire elég, kiderül, nem érmekben gondolkodom. Fontos, hogy az ökölvívóm a saját modorában bokszoljon, ne az ellenfélhez alkalmazkodjon. Most, 64 évesen sem tartom magam kész edzőnek, úgy érzem, még mindig tudok újat tanulni." - mondta Szántó Imre, aki szám szerint nem tudja, hány érmet nyertek világversenyeken tanítványai, viszont minden menet, minden pillanatára emlékszik.
A mester szakmai maximalizmusát jól jellemzik Kovács István szavai, aki szerint: "Öcsi bácsinak még Ali sem felelne meg, benne is találna hibát." De az edző nem csak az ökölvívásban teszi magasra a mércét, ahhoz, hogy valakivel együtt tudjon dolgozni, szilárd erkölcsi alapok szükségesek. "Csak tiszta sportolókkal tudom elképzelni az együttműködést, nem szeretem a fellengzős, nagyképű embereket. A partneri viszonyban maximális, százszázalékos odaadást várok, de én is így állok a munkához. Teljes őszinteséget követelek, mindkét részről fontos a hitelesség."
Szántó Imre belekóstolt a profi világba is, egy évig egykori Eb-bronzérmesét, Kótai Mihályt készítette fel. Bár a szakma szerint a nagyváltósúlyú rengeteget fejlődött kezei alatt, a mester azonban az edzőképzésben, az amatőr válogatottnál, valamint a Vasasnál ellátott munkája miatt nem tudta tovább vállalni az egész embert kívánó feladatot. "Misi nagyon rendes gyerek, hihetetlen akarata van, remélem, tudtam hozzátenni a bunyójához. Nagyon elégedett voltam vele, s magam is rengeteget tanultam ebben az időszakban."
A számtalan sikert elérő mesternek azonban egyvalamiben hiányérzete van, mint elmondta, a válogatottnál nem tudott maga mellett kinevelni egy olyan utódot, akinek tovább tudta volna adni a stafétát. "Úgy terveztem, 3-4 évig mellettem dolgozott volna az edző, aki így a gyakorlatban is megtanulta volna a szakmát, az ökölvívásban folyton változó nemzetközi stílusokat. Aztán önállóan vitte volna az utánpótlást, majd az általa kialakított garnitúrával átlépett volna a felnőttek közé. Ez körülbelül 7 évet vett volna igénybe, ennyi idő egy pillanat egy edző életében."
A válogatottnál 1988-2004-ig tevékenykedő tréner 17 év után búcsút intett a keretnek, kiszámolta, az említett időszakban összesen 5 évet töltött külföldön, de nem tagadta, visszavonulásában szerepet játszott a sikertelen athéni olimpiai szereplés is. "Igazából már 2000-ben el akartam jönni, hogy valami mást is kipróbáljak. 2001-től a Vasasnál is dolgoztam, úgy terveztem, egy nagy szakosztályt építek, mindig érdekelt a klubedzői feladat, ahol a kezdőktől a felnőttekig foglalkozhattam volna a sportolókkal."
Az élet azonban más utat jelölt ki a szakember számára, egyéves pesterzsébeti kitérő után 2005-től az Unió Kispest SE trénere, ahol jelenleg is vezeti az edzéseket, felügyeli a szakosztályt. "2005-ben már a visszavonuláson gondolkodtam, amikor bejelentkeztek a Vasasnál már általam edzett Bedák-testvérek. A fiúk nagyon tisztelettudó srácok, jó velük dolgozni, örömmel alakítottam át az életritmusomat újra a napi edzésekre. Zsolt egy EU-bajnoki arany és egy Eb-bronz után profinak állt, 'Pimpánál' pedig most a legfontosabb feladat, hogy a lehető legjobban felkészítsem, végcél a pekingi olimpia."
A megújulásra mindig képes szakedző az eredményesség érdekében átalakította a 48 kilós világbajnoki ezüstérmes stílusát, a korábban rakkolós, verekedős öklöző már egy új harcmodorral nyerte meg a dublini uniós Eb-t, amit tovább szeretnének csiszolni a vb-re és az olimpiára.
"Mi motiválja majd, ha Bedák Pál a pekingi olimpia után profinak áll?" - kérdésemre kapott válasz már egyáltalán nem lepett meg. A mester 64 évesen is keresi a tehetségeket, Kispesten már jó úton halad az utánpótlás szervezése, melynek edzői feladataival a volt válogatottat, Mocsár Gyulát bízta meg. Amikor a még mindig fiatalos mestert a beszélgetésünk során tett kijelentésével szembesítettem, miszerint "7 év egy edző életében egy pillanat", akár egy újabb Kokót vagy Bedákot is kinevelhetne, nevetve válaszolt: "Na, neeem, ennyit azért már nem akarok. Úgy tervezem, 2008-ig szívvel-lélekkel előkészítem a tehetségeket Mocsár Gyulának, majd kicsit visszafogottabban, heti háromszor járok le a terembe."
Teljesen belemelegedtünk késő estébe nyúló társalgásunkba, amikor Öcsi bácsi megjegyezte, lassan indulnia kellene, várja otthon egy magyar vizsla, aki olyan rakoncátlan, hogy egy hónap után a kutyaiskolából is kirúgták, de az ő nevelési módszerei is csődöt mondtak az ebnél. Hiába, a szigoráról, következetességéről ismert mesternek sem sikerülhet minden...
