Kétségtelen, hogy Winky Wright a mai ökölvívás egyik legzseniálisabb alakja, aki az legutóbbi teljesítményeivel nemcsak a szakma elismerését, hanem a szurkolók szimpátiáját is kivívta. A 2005-ös esztendőben, pedig örökre beírta magát a sportág történelemkönyvébe: a legnézettebb idei gálán, tökéletes teljesítményt nyújtva, egyszer és mindenkorra visszavonultatta a sportág egyik legfélelmetesebb harcosát, Felix Trinidadot. Winky, azaz a "Kacsintós" ökölvívó története azonban a tizenöt éves pályafutás ellenére is csak tavaly vett pozitív fordulatot, s ha nem kap lehetőséget Shane Mosley ellen a vitathatatlan nagyváltósúlyú trónért, akkor jogosan pályázhatott volna a boksztörténet legalábecsültebb képességű ökölvívója címért. Szombaton Wright minden bizonnyal a középsúly trónjához vezető út utolsó állomását vívja, amikor az IBF eliminátori mérkőzésén a szintén lebecsült képességű Sam Soliman ellen lép szorítóba. Íme a pályafutása a kezdetektől:

A washingtoni születésű Winky 16 éves volt, amikor először lenézett Dan Birmingham edzőtermébe, s azóta is oda jár edzeni, nap mint nap. Wright csak kíváncsiságból nézett le a város egyik sportlétesítményébe, azonban Birmingham hamar felfedezte a fiúban szunnyadó tehetséget, így megkezdődött a híres mester-tanítvány páros közös pályafutása. "Abban az időben költöztünk a fővárosból Floridába, és még nem ismertem túl sok embert." - emlékszik vissza a kezdetekre az ökölvívó. "Mindig is szerettem volna bokszolni. Imádtam nézni Pernell Whitakert és Sugar Ray Leonardot. Imádtam a stílusukat. Egy igazán képzett ökölvívó szerettem volna lenni."

Rövid amatőr pályafutás után, alig egy hónappal 19. születésnapja előtt, Ronald bemutatkozott a profik között is. 1990. obtóber 16-án a floridai Tampában - a gálán, amelyen James Toney vívta a főmérkőzést -, Winky négy menetben, pontozással múlta felül első hivatásos ellenfelét, Anthony Salernót. Azonban mivel nem állt mögötte tőkeerős menedzsment, az elkövetkező években csak limitált színvonalú ellenfelekkel mérhette össze az erejét az amúgy jobbkezes ökölvívó, aki hivatalosan fordított alapállású. Már a korai időkben is a villámgyors és rendkívül hatékony jobbegyenes volt Wright legfőbb fegyvere, mellyel könnyedén felőrölte alacsony színvonalú ellenfeleit, az igazán látványos kiütések, amelyekkel lázba hozhatta volna a közönséget, azonban elmaradtak. Így hiába volt a rekordja az 1993-es év elején 16-0, Don King, Bob Arum és Lou Duva válaszra se méltatta edzőjét, amikor az telefonon megkereste a nagy promótereket. Végül egy nem túl előnyös európai ajánlatot elfogadva, Ronald leigazolt a francia Acaries-fivérekhez, és a floridai bokszoló pályafutása egészen érdekes fordulatot vett - 1993-ban például mindjárt öt különböző országban lépett kötelek közé.


"Amikor megkaptam az Acaries-testvérek ajánlatát, az volt az első gondolatom, hogy az egész olyan távolinak tűnik. Azonban amikor Winky-vel is megosztottam a dolgot, azt mondta: menjünk!" - idézi fel Birmingham. Az európai kaland katasztrofális körülmények között indult. Egy hosszú repülőút után, vonattal, majd egy hóviharon át kocsival érkeztek meg a luxemburgi gála helyszínére, ahol a rossz körülmények miatt Wright influenzával "ünnepelte meg" meg az újévet. Az összecsapásra eddigi legkeményebb ellenfelével, Darryl Lattimore-al január 2-án került sor, s aznap este a mester egy egészen különleges recepttel pofozta helyre beteg tanítványát: "Fogtam egy pohár mézet, beletettem egy hagymát, majd hagytam állni egy egész napig. Egy órával az összecsapás előtt kivettem a hagymát, a mézet, pedig megitattam Winky-vel. A dolog bevált: egy vagy másfél óráig ugyan, de a recept működött, és Ronald jobban lett." Wright a meccset már az első menetben befejezte, miután háromszor is padlóra küldte ellenfelét. Ezzel kezdődött meg karrierjének európai szakasza.

Egy német, egy amerikai és egy monacói mérkőzés után 1994-ben az Acaries-fivérek Wright-nak hatalmas ajánlatot tettek: addigi legmagasabb meccspénzének a tízszeresét, 50.000 dollárt ajánlottak neki, ha kiáll a WBA nagyváltósúlyú bajnoka, Julio Cesar Vasquez ellen. Winky rekordjából ekkor azonban még hiányoztak a nagyobb nevek, ellenben a csúcson lévő, 50-1; 32KO-os mérlegű argentin - aki egyetlen vereségét diszkvalifikálással szenvedte el, amikor edzője a Verno Phillips ellen belépett a ringbe - viszont hatalmas tapasztalattal és kilenc sikeres világbajnoki mérkőzéssel rendelkezett. Wrigh-ték boldogan elfogadták az ajánlatot, mert bíztak a sikerben, azonban a mérkőzés körülményei ismét leginkább egy rémálomhoz hasonlítottak. "Franciaországban nincsen szúnyogháló az ablakokon. Forróság volt, és Winky-t összecsípték a szúnyogok." - idézi föl az eseményeket Birmingham. "Az étel rossz volt, az edzőteremben, pedig katasztrofális körülmények uralkodtak. Arra gondoltam akkor, hogy ennél már nem lehet rosszabb." A mérkőzésen azonban a rémálom folytatódott: Wrightra ötször számolt a vezetőbíró: egyszer a második, egyszer a hetedik, egyszer a kilencedik és kétszer az utolsó menetben. "Az első három alkalommal Winky egyszerűen elcsúszott. Új cipőt viselt, és egyfolytában csúszkált a vászonburkolaton. Ezeket azonban a csúszás ellenére is leütésnek minősítették, amikor pedig Wright valóban leküldte Vasquezt, azt meg csúszásnak minősítette a bíró."

"Az első leütés az utolsó menetben jogos volt." - vette át a szót Ronald. "Eltalált egy jó ütéssel. Az utolsó számolás azonban nem: egy lökéstől estem el. Annyira fáradt voltam már akkor, hogy a lányom is lehúzhatott volna." Ennek ellenére a 12. menet után is szoros eredmény állt a pontozólapokon: a bajnokot 113-110; 114-110; 115-110 arányban látták jobbnak az ítészek, aki megnyerte tizedik bajnoki mérkőzését is. "Úgy éreztük, hogy mi voltunk a jobbak" - emlékszik vissza elcsukló hangon a Birmingham. "Kétség nem férhet hozzá, hogy ha más eredmény születik azon a meccsen, Winky további karrierje egészen máshogy alakult volna." Az akkor 22 éves ökölvívó, aki először bokszolt nyolc menetnél többet, azonban nem adta föl célját, hogy egy napon világbajnok lesz...

Wright 1995-ben, Tony Marshall ellen megszerezte az NABF nagyváltósúlyú övét, amit ebben az évben még egyszer meg is védett, majd 1996-ban a magasan jegyzett Andrew Council következett, aki egy évvel korábban megállította az egykori könnyű- és váltósúlyú bajnok James "Buddy" McGirtöt. A Council elleni meccs volt egy máig tartó rendkívül hosszú sorozat nyitánya: az 1996-ös meccs óta - azaz lassan már 10 éve - Wright minden alkalommal címmeccset vagy eliminátori mérkőzést vív. Winky Andrew ellen könnyű győzelmet aratott, és két hónap múlva már a WBO nagyváltósúlyú bajnokával, Bronco McKarttal nézhetett farkasszemet. A floridai ezúttal nem szalasztotta el a lehetőséget, és egy szoros meccsen, megosztott pontozással elhódította Bronco trófeáját, akivel nem utoljára találkozott a ringben. King, Arum és Duva azonban ezúttal sem válaszoltak az edző megkeresésére, a rendkívül jól védekező és csiszolt tudású ökölvívóban ugyanis nem láttak nagy fantáziát, hiszen Wright nem hozott látványos győzelmeket - sőt: 1996 után mindössze négy alkalommal tudott idő előtt nyerni.

Három sikeres címvédés után - Ensley Bingham (UD12), Steve Foster (TKO6) és Adrian Dodson (TKO6) ellen, mindháromra Angliában került sor -, negyedszerre sem kapott Wright lehetőséget hazai mérkőzésre. 1998-ban ezért Ronald kénytelen volt Dél-Afrikába repülni, hogy a helyi csillogó tehetségű és veretlen Harry Simon ellen tegye kockára az övét. A címvédésért 300.000 dollárt ígértek az amerikainak, aki azonban öv nélkül volt kénytelen hazatérni. "Vannak szúnyogok Dél-Afrikában?" - kérdezte viccelődve a bajnok az út előtt edzőjétől, aki azt válaszolta, hogy vannak, de vannak szúnyoghálók is. A szúnyogokkal ezúttal nem volt gond, az akklimatizálódással viszont annál inkább. A meccs mindenesetre nagyon szoros és kiegyenlített csatát hozott, amely végén döntetlen eredmény született, azaz Wright megvédte a címét. A közönség ezt nem tudta elfogadni, és az öltözőbe távozó amerikai csapatra csakúgy záporoztak a poharak meg a székek, alig tudtak kijutni. És amikor Birmingham éppen a bandázs leszedésén fáradozott, meghökkentő hírt hoztak a csarnokból. "A ring-speaker odajött hozzánk az öltözőbe, és azt mondta, hogy találtak az egyik pontozó számolásában egy hibát, a meccset valójában Simon nyerte meg többségi döntéssel. A fickó megkért minket, hogy menjünk vissza a csarnokba az újabb eredményhirdetés miatt, azonban azt mondtam, hogy nem létezik, az emberek őrjöngenek odabenn. Kiszaladtunk a kocsihoz és elhajtottunk."

Az újabb furcsa vereség után lejárt az Acaries-fivérek szerződése, és a 18(!) külföldi mérkőzés után Winky végre visszatérhetett Floridába családjához. A nagykutyák szerződésére két vereséggel a háta mögött nem is számíthatott az ökölvívó, azonban egy kivételes képességű ökölvívó, aki szintén Floridában lakott, leszerződtette a St. petersburgi tehetséget. Az ökölvívó neve: Roy Jones Jr. Wright a Square Ring Promotions színeiben tíz mérkőzést vívott, mindet az Egyesült Államokban, ezekből többet is Jones gáláin.


Winky nem sokat pihent a vitatható végkimenetelű dél-afrikai kaland után, 1999-ben három menet alatt lerendezte az IBF eliminátori meccsén Derrick Grahamt, majd az év második felében a profi ökölvívás akkori új csillagával, a veretlen Fernando Vargassal lépett kötelek közé. A szakértők egyértelműen a tökéletes mérlegű, s az addigi 17 mérkőzését rendre kiütéssel megnyerő (!) Vargast tartották esélyesnek, aki ezúttal sem számított a pontozók munkájára. A fordított alapállású, kiválóan védekező és jó ütemben támadó Wright azonban nemcsak, hogy megnehezítette Fernando dolgát, hanem a 12 menet után úgy tűnt, hogy simán kibokszolta ellenfelét. Nos, a pontozók finoman szólva "benézték" a meccset, ugyanis megosztott pontozással a nagyobb sztárnak ajándékozták a mérkőzést, amit jogosan lehet tartani a kilencvenes évek egyik legrosszabb döntésének. Paradox módon azonban ez volt az első mérkőzés, amelyen sokan felfigyeltek, és az eredmény miatt szimpatizálni kezdtek a floridai ökölvívóval. A profi boksz világában azonban a pénz beszél, és Vargaséknak eszük ágában sem volt még egyszer kockáztatni Wright ellen. A remek teljesítményt látva igazából senki sem akart a floridaival összecsapni, aki a visszavágó elutasításának pillanata óta van olyan rossz véleménnyel Vargasról, és most ő nem kíván lehetőséget adni az Azték Harcosnak.

2000-ben Winky ismét legyőzte Bronco McKartot, majd Keith Mullings következett, 2001-ben pedig a Felix Trinidad által hátrahagyott IBF övért Robert Frazierrel mérkőzhetett meg. Az összecsapáson Wright könnyű diadalt aratott, majd' minden menetet begyűjtött, és derekára csatolhatta karrierjének második világbajnoki trófeáját. A Jason Papillon elleni címvédés (TKO5) után a Jones-Woods gálán ismét McKart következett, akit ezúttal diszkvalifikálással tudott le Ronald. A leállításig, amelyre a nyolcadik menetben került sor, Broncótól összesen öt pontot vontak le mélyütésért.

Winky 2003-ban utoljára lépett kötelek közé különböző rendezvények felvezető programjában - a Jones-Ruíz gálán Juan Carlos Candelón, az első Jones-Tarver találkozó előtt, pedig Angel Hernandezen jutott túl könnyű pontozásos győzelemmel, majd a következő évben megkapta a nagy lehetőséget, amelyre oly rég óta várt óta várt.

A tavalyi esztendő eseményei a legtöbb olvasó számára ismertek: az Oscar De La Hoya elleni vitatható győzelme után Sugar Shane Mosley vitathatatlan bajnoki babérokra tört, és az ugyan szívós, de nem túl izgalmasnak és nagy falatnak tartott Winky Wright ellen 2004. márciusában létrejött a csata a WBC, a WBA és az IBF egyesített trónjáért. Nem ez volt az utolsó alkalom azonban, amikor a floridai képességeit alábecsülték...

A vitathatatlan bajnoki csatában Ronald oktatta ellenfelét, a rendkívül gyors és erős Mosley a zárt védekezésnek és a pattogzó egyeneseknek nem találta ellenszerét. Az általában alábecsült ütőerejű Wright a jab-jeivel és kombinációval felőrölte a riválisát, akit az utolsó menetekben többször is sikerült megrendítenie. Ez a mérkőzés tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy ugyan Winky valóban nem rendelkezik robbanékony ütőerővel, az a sok találat - főleg a jobbosok - nagy kárt tudnak okozni az ellenfélben. Noha a csata egyoldalú volt, és a pontozás nagy különbséget tükrözött, Mosley ragaszkodott a visszavágás jogához, így az év végén ismét összecsaptak a nagyváltósúly trónjáért.

Sugar Shane frissebben és aktívabban kezdte a második meccset, Wright pedig - akit korábban sokan vádoltak azzal, hogy biztonsági bunyóra törekszik - nyíltsisakos csatába kezdett a belharcban félelmetes Mosley-val. Az egyik menetben a korábbi világelső ellen még az állát is odanyújtotta, 5-6 óriási pofon benyelése után azonban ismét maga elé húzta a kezeit. A nyílt verekedés miatt ugyan Winky-t sokan könnyelműnek nevezték a meccs után, azonban a valóban látványos és izgalmas meccsel az ökölvívó a maga malmára hajtotta a vizet: a szorosabb, de így is egyértelmű győzelemmel mind az HBO, mind a közönség számára kívánatossá tett egy Felix Trinidad elleni szupercsatát.

A 2004-es esztendőt tehát fényes sikerrel zárta a floridai ökölvívó és mestere - mindketten jogosan pályáztak az év bokszolója, illetve és mestere címre (Birmingham az év végén Jeff Lacy személyében még egy bajnokot avatott) - az idei esztendőre, pedig újabb nagy mérkőzések vártak Wrightra.

2005. május 14-én valószínűleg utoljára követte el a profi ökölvívás világa a hibát, hogy Wright képességeit lebecsülte. A Ricardo Mayorga elleni hatalmas győzelemmel visszatérő, és a középsúlyba beerősödött Felix Trinidad elvállalta a Winky elleni meccset, hogy a győztes a Bernard Hopkin-Jermain Taylor csata nyertesével, azaz a vitathatatlan bajnokkal bokszolhasson legközelebb. Azonban Wright nagyobb falatnak bizonyult, mint amire számítottak, és Taylor is meglepetéses győzelmet aratott. A május 14-ei teljesítmény azonban egyetlen idei győzelemhez sem hasonlítható. Trinidad, akit a legrosszabb esetben is a legjobb 20 ökölvívó között tartottak számon, nem sok jót ígért a nagyváltósúlyból első alkalommal fellépő floridainak. Azonban a mérkőzésen Winky annyira fölényes diadalt aratott, hogy két élvonalbeli versenyző között ekkora különbséget évek óta nem lehetett látni. Wright lézerpontosságú és fénysebességű jabjei Tito szinte összes támadásába belevertek, a betonfalként Tito elé emelkedő kettős fedezéken, pedig a sportág egyik legnagyobb hóhéra sem talált rést. Ronald annyira jó ütemben indította támadásait, kombinációit, testütéseit és felütéseit, hogy Tito már a meccs elejétől kezdve csak a bokszzsák szerepét játszotta. A robbanó egyenesekkel a floridai ökölvívó egyszerűen nem tudott nem találni. Winky az összes menetet begyűjtötte, és a 12. felvonás végére elcsigázott, és orrából-szájából vérző Trinidad tartalékaiból nem sok maradt. A rendkívül domináns teljesítménnyel Wright a középsúly legfőbb kihívójává lépett elő, az év végi, Bernard Hopkins ellen tervezett újabb szupermérkőzés azonban elhalasztódott: Taylor ugyanis egy szoros meccsen felülmúlta a 40 éves Hóhért, akit a december 3-ai visszavágón - egy hasonlóan szoros találkozón - ismét kipontozott.

Wright, aki nem akart meccs nélkül maradni, december 10-ére elvállalt egy rizikós csatát egy hozzá hasonlóan alábecsült képességű ökölvívó, Sam Soliman ellen. Az ausztrál bokszoló szokatlan stílusa és jó védekezése miatt szintén nem tartozik a kívánatos ellenfelek közé a középsúly versenyzői számára. Soliman már másfél éve, Raymond Joval legyőzése óta az IBF ranglistavezetője, azonban a Taylor által szabaddá tett övért mégsem ő és Winky húzhat kesztyűt, hanem ugyanazon az estén Németországban Arthur Abraham és Kingsley Ikeke. A szombati csata győztese azonban az IBF bajnokának kihívási jogánál egy sokkal nagyobb összecsapásra vált jegyet: a nyertes a vitathatatlan bajnok Taylorral mérkőzhet meg a jövő év folyamán. A szombati meccsnek természetesen Wright az esélyese, azonban a karrierje nagy részét középsúlyban vagy feljebb vívó Soliman nem lesz könnyű ellenfél...

Winky Wrightnak közel másfél évtizedbe tellett, hogy felküzdje magát a sportág legjobbjai és legelismertebbjei közé, s az idei, Tito elleni győzelme óta nincs olyan súlycsoportoktól független ranglista, amelyiken nem a legjobb három aktív bokszoló között tartanák számon. 2005-ben egy PPV-gála sem hozott olyan nézettséget, mint Wright és Trinidad csatája, és most már biztos, hogy az 510.000 előfizetésessel a májusi gála az élen végez. Megannyi külföldi mérkőzés, elfeledett győzelem, szoros és vitatható vereség után Winky végre jókor volt jó helyen, és az utóbbi két év győzelmeivel biztosította maga számára a helyet a sportág legnagyobbjai között, a milliódolláros meccspénzekkel, pedig családja számára a megélhetést. Azonban most, 2005 végén ennek a történetnek még nincs vége: a 34 éves ökölvívó, aki 50. győzelmére készül, készen áll, hogy jövőre újabb nagy diadalokat arasson. Ronald "Winky" Wright feljutott a csúcsra, és a kilencvenes évek nagyjaival ellentétben esze ágában sincs onnan elmozdulni.

"A következő évben meglátják, hogy Winky Wright megszerzi az összes középsúlyú övet. Beszéltem Oscarral, és azt mondta, hogy van esély egy Winky elleni csatára is. Micsoda mérkőzés lenne!" - tette hozzá Dan Birmingham, aki 18 éve áll Wright mellett jóban-rosszban.



Ronald "Winky" Wright névjegye:

Születési hely és idő: Washington, USA, 1971. 11. 26.
Jelenlegi lakhely: St. Petersburg, Florida, USA
Életkor: 34 év
Becenév: Winky (~Kacsintós)
Alapállás: fordított
Jelenlegi súlycsoport: középsúly
Magasság: 179 cm
Edző: Dan Birmingham
Családi állapot: nős, két gyermek édesapja
Hobbi: golf, bowling, kosárlabda
Amatőr mérleg: 60 mérkőzés, 56 győzelem, 4 vereség
Profi eredmények: WBO nagyváltósúlyú világbajnok 1996-1998
IBF nagyváltósúlyú világbajnok 2001-2004
Vitathatatlan nagyváltósúlyú bajnok: 2004
Profi rekord: 52 mérkőzés, 49 győzelem, 25 TKO/KO

(Az életrajz megírásához segítséget nyújtott Nat Gottlieb és a canadastarboxing.com cikke, valamint a boxrec.com és a boxing-records.com adatbázisa)