Siker, pénz, csillogás...


Magyarországon a rendszerváltás után néhány fanatikus úgy gondolta, meghonosítja, illetve újjáéleszti a professzionális ökölvívást. Azóta eltelt tizenöt év, a sportág átesett a kezdeti gyermekbetegségeken, és valóságos iparággá nőtte ki magát, szervesen kapcsolódva a showbusiness-hez.

Ha tíz évvel ezelőtt egy bokszszakembert a magyar profi ökölvívás színvonaláról kérdeztek, lesajnáló tekintet, gúnyos mosoly volt a válasz, és maximum egy odavetett félmondat: minek ide profiboksz, amikor olimpia bajnok amatőrjeink vannak! Szó mi szó, az elején igazuk is volt a kétkedőknek, a profi gáláknak nevezett rendezvényeken harmadosztályú ökölvívók püfölték egymást a vidéki iskolák tornatermeiben felállított ringekben, a közönség pedig nem volt más, mint papa, mama, gyerekek. Természetesen már ekkor is szponzorálták a "lokálmatadorokat", amit általában a helyi fuvarozó oldott meg, ahol két lerobbant IFA alkotta a flottát. Múltak az évek, a menedzserek tovább próbálkoztak, minek eredményeként szép lassan sikerült behálózni egy-egy volt válogatott - de már az aktív sportból elpályázó - ökölvívót.


Kokó kezdte

1997-ben azonban olyan dolog történt, amely alapjaiban formálta át a hazai hivatásos öklözők megítélését. A nemzet Kokója, az amatőrök között minden címet begyűjtő Kovács István hosszas rábeszélés után elfogadta Európa legnagyobb profi istállója, a német Universum Box Promotion ajánlatát. A germánok ragyogó menedzseléssel a világbajnoki címig jutatták a rendkívül technikás versenyzőt, de 2001-ben egy Chacón nevű argentin kölyök kipofozta őt a ringből. A Kovácsra eső reflektorfényből jutott néhány fénynyaláb a hazai irodák által foglalkoztatott profikra is, így Kalocsai Zoltán, Erős Lajos, Bognár László neve már nem csak sportberkekben volt ismerős. Ezek a harcosok egy szemtelenül fiatal erdélyi születésű menedzsernek, Rácz Félixnek köszönhették, hogy Európa ringjeiben is megmutathatták tudásukat. Erős 1999-ben Vlagyimír Klicskó ellen lépett a kötelek közé, míg Kalocsai "Kacsa" George Scott ellen húzhatott kesztyűt.
Innen már nem volt visszaút, a megerősödő hazai kereskedelmi televíziók is felfedezték maguknak a hősöket, s lassan "kinevelték" a médiaképes arcokat. Ma már a bokszgálák nézettségi mutatói rekordokat döntögetnek, egy ilyen esemény sugárzása reklámszempontból tuti befektetés.
A megfizethető hazai ökölvívókat menedzselő Felix-Promotion mára már Kelet-Közép-Európa vezető istállójává nőtte ki magát, így válogathat a hirdetők ajánlatai között. Az iroda tavaly kilenc rendezvényén több mint 200 millió forintot forgalmazott, és ez még akkor is szép summa, ha ebből kell kifizetni a profi világszervezeteknek járó licencdíjakat, ami legtöbbször magasabb, mint a főmeccseket vívó öklözők együttes gázsija.


Jó fiúk, rossz fiúk

Ma a magyar média elsőszámú kedvence Nagy "Csonttörő" János, akiből néhány hónap alatt sztárt faragtak, s a mindig mosolygós srác egyhamar a nézők kedvencévé vált, amikor visszavágott a Kokó-verő Chacónnak. Janika azóta világbajnoki címet szerzett, glottgatyáját és pucér hátát is multik használják reklámfelületként. A népnek azonban kellenek a rosszfiúk is, akiket lehet utálni, s drukkolni azért, hogy egyszer valaki nagyon megverje őket. Ezt a szerepet jelenleg a hajdúsági fenevad, Nagy "Hóhér" József tölti be, akinek a gyilkos tekintetéhez nem kellett színészmesterséget tanulnia. A hölgyeknek is megvan a maguk "rosszlánya", Miló Viki nagykállói ámokfutása után kiharcolta magának a nem túl megtisztelő, ám annál jobban fizető titulust. Csipkerózsika szerepét a halk szavú, intelligens bajai jogász, Csábi "Boxhercegnő" Bettina tölti be, aki civil hivatását feladva az ökölvívással keresi meg a kalácsra valót.
Hiába a média kitüntető érdeklődése, a szűk hazai piac miatt a bunyósok kereseti lehetőségei igen behatároltak, csak Nagy János, Nagy József, Kovács Attila, Kótai Mihály, Csábi Bettina és Miló Viktória vehet fel címmérkőzésenként milliós összegeket. Egy idényben azonban csak négy-öt meccset rendeznek, és ennek tükrében már nem is olyan egetverő a honorárium, hiszen kiadások is jócskán terhelik a bunyósok bukszáját. Az edzőtermet, a konditeremet és a szaunát sem adják ingyen, s a tréner bérének egy része - a meccspénz 5-20 százaléka - is a versenyzőt terheli.


A szorító varázsa

Nem beszéltünk még a vitathatatlanul legjobb hazai ökölvívóról, Erdei Zsoltról, aki - Kokó volt munkaadójánál - az Universumnál egészen a világbajnoki címig menetelt. Egyetlen honi ringharcosként európai szupergálákon is megmutathatta képességeit, fizetés dolgában pedig többszörösét teheti zsebre, mint - a magyar profi istállók által foglalkoztatott - sporttársai.
A gálák természetesen a bajnokokról szólnak, de az előmérkőzéseken is ki kell szolgálni a közönséget. Az ilyen derbiken feltörekvő titánok 80-120 ezer forintért pofozzák le áldozati báránynak szerződtetett vetélytársaikat, - ha idő előtt befejeződik a meccs, akkor is jár az összeg -, de a "homokzsák" is keres a bolton, nemritkán többet vihet haza, mint a győztes. Egy közös azonban van a két gladiátorban, a karrierje elején járó öklöző ugyanúgy nem tud megélni a bunyóból, mint a pofozógépnek szerződtetett cimborája. Sok esetben az este még szorítóban szereplő bunyósnak éjszaka már valamelyik szórakozóhely kidobóembereként kell helytállnia. Ez az apróság azonban nem zavarja őket, hiszen vérbeli sportemberek, akik már nem tudnak - és nem is akarnak - szabadulni a szorítók varázslatos világából. Lemossák magukról a diszkók füstjét, és egy kis pihenés után már újra az edzőteremben püfölik a zsákokat, tovább álmodozva arról, hogy - akárcsak a filmbéli Rocky - egyszer ők is följutnak a csúcsra.